Kilenc tehetség, egy jó ügy, Az Év Honlapja, az Év Kreatív megoldása és egy nemzetközi elismerés, a DCA (Digital Communication Award) első díja Competition kategóriában. Nekünk ez volt a Korszakalkotók kampány.

Az UniCredit Bank már több, mint 25 éve működött Magyarországon, az emberek mégis kezdték elfelejteni, miért van itt. Ezért úgy gondoltuk itt az idő megmutatni, hogy mit is csinál egy bank valójában.

“TESZ AZOKÉRT, AKIK TENNI AKARNAK”

Létre hoztunk egy közösségi platformot, egy mindenki által elérhető mecénás programot, amiben nagy tehetségek kaptak lehetőséget, hogy megosszák történetüket, céljaikat, és munkásságukat a közönséggel, akik szavazataikkal és banki aktivitásukkal támogathatták az általuk választott alkotók munkásságát. Így támogatták a magyar kulturális életet is.

Hogy inspiráljuk az embereket és megmutassuk, milyen fantasztikus dolgok születhetnek akkor, amikor egy tehetség megkapja a szükséges támogatást, megkértünk négy kivételes, nemzetközileg is elismert magyar alkotót, hogy álljanak az ügy mellé.

Így lett a Magyar Állami Operaház címzetes balettművésze, Somorjai Enikő, a világ 20 legkiválóbb órakészítő mestereinek egyike, Becsei Áron valamint két Arany Nimfa-díjas dokumentumfilmes, az On the Spot sorozat alkotói, Cseke Eszter és S.Takács András a Korszakalkotók nagykövete.

Az ő történetüket mindenhol elmeséltük, mert ezek bizonyították legjobban, hogy érdemes tenni azokért, akik tenni akarnak.

Eközben a Korszakalkotók szakértő csapata azon dolgozott, hogy megtalálják azokat a tehetségeket, akiké a következő nagy sikertörténet lesz...

Egy 22 tagú szakmai panel ajánlása alapján, a zsűri 3 kategóriában 9 tehetséget választott ki.

A zsűri tagjai Winkler Nóra, Topor Tünde (Art Magazin), Lévai Balázs – rendező, Cseke Eszter (On The Spot), Somorjai Enikő, S.Takács András (On The Spot), Becsei Áron (Bexei), Csapody Balázs – Kis Tücsök Étterem) voltak.

Az ő javaslataik alapján került kiválasztásra:

Losonci Bálint borász, a kategória győztese
Csanád Márton, Simonfai Balázs sörfőző mesterek, Hara'Punk Brewing
Tóth Sándor kávés szakember, barista tréner
Villányi Dániel zongoraművész, a kategória győztese
Jónás Vera énekes-dalszerző
Kálnay Zsófia operaénekes
Magyarósi Éva animációs rendező és képzőművész, a kategória győztese
Puklus Péter fotográfus, képzőművész
Szalay Péter szobrász

A 9 tehetséget a Korszakalkotók weboldalán ismerhette meg a közönség. Munkásságuk és céljaik alapján dönthették el, mely alkotókat szeretnék támogatni szavazatukkal. Az oldalon bárki szavazhatott, de a kiválasztott tehetségeket az UniCredit Bank ügyfelei máshogy is segíthették: valahányszor használták az UniCredit bankkártyájukat automatikusan plusz pontokat gyűjtöttek a kedvenceiknek. A verseny állását az oldalon minden nap nyomon követhették és hetente külön hírlevélben is tájékoztatva lettek.

A tehetségek a saját felületeiken is népszerűsítették a programot, ezzel nagy earned media impression-t generálva a kampánynak.

A Korszakalkotók inspiráló gondolatai, tervei, a velük készült interjúk és riportok több hónapon át folyamatos tartalmat biztosítottak a bank újonnan induló social média felületein, az on-line és írott sajtóban és a televízióban is. Az alkotók bemutatkozhattak a bank rendezvényein is. Így rengeteg emberhez tudtak eljutni a különböző eventeken.

A kampány alatt a márka spontán ismertsége 47%-kal nőtt. A weboldalt 120 825 látógató nézte meg, akik átlagosan 6 percet töltöttek el rajta. Az online kampány több mint 100 Millió impressziót ért el, aminek az átkattintási aránya 2X annyi volt, mint a kategória benchmark. A facebookon 17 Millió megjelenést ért el a kampány, míg a YouTube-on több mint 1,5 Millió néző volt kíváncsi a filmjeinkre.

De, ami a legfontosabb: sikerült aktivizálni a célcsoportot és segíteni 9 tehetségnek, hogy elérje a célját. Mert egy banknak az a dolga, hogy tegyen azokért, akik tenni akarnak.

Ja és még Vitray Tamást is sikerült bevonnunk a projektbe, ami nagyon nagy szó, mert a Tanár Úr még sosem szerepelt reklámkampányban sokévtizedes pályája során. Megtiszteltetés volt.

Így írt a Korszakalkotókról a magyar szakmai sajtó:

http://www.mediapiac.com/marketing/ok-a-Korszakalkotok/113478/

https://marieclaire.hu/kultura/2018/03/12/lezarult-a-korszakalkotok-mecenas-program/

https://www.emocionalismarketing.hu/single-post/2018/03/13/Lezárult-a-Korszakalkotók-mecénás-program

https://kultura.hu/rovidhirek-korszakalkotok-mecenas/








Vissza a főoldalra